Oldalsáv

Welcome sunshine 2016

Lizi, a 9Rv1 osztályból megosztotta velünk a lőtéren szerzett tapasztalatait.
 
A Dunaújvárosi Lövész Sportegyesület által szervezett Welcome Sunshine 2016 elnevezésű verseny előkészületein vettünk részt.  Sokan mentük az osztályból segíteni. Csoportokra osztottak bennünket, mindenkinek megvolt a maga feladata: söprés, felmosás, konyha, iroda takarítása, kerti munka. Elmondták, milyen lehetőségek vannak, és mi felosztottuk a munkát egymás között. Én a kertben segítettem. Felállítottuk a sátrakat, mi tettük ki az új lőtáblákat. A fiúk gumikat, asztalokat, vasakat, deszkákat pakoltak. Ők rakták össze a pályát.
 
 
A fejünkre fülvédőt kellett tenni, és védőszemüveget kellett hordanunk. Pénteken négyen-öten lehetőséget kaptunk a lövés kipróbálására is. Először meg kellett tanulni célozni, ha az ment, akkor az egyik szemünket becsukva lőhettünk. Az egyik osztálytársnőmnek nagyon jól ment, több kilencest is lőtt. Kétféle fegyvert is mutattak, az egyik hatalmas és nehéz volt, azzal csak a szervezők lőttek.
 
A verseny napján, szombaton már többet kellett dolgoznunk. Egész napra kettesével voltunk felosztva. Tíz pálya volt, minden pályához két ember kellett, azt a feladatot kaptuk, hogy ragasszuk ki az új táblákat és a kilőtt lyukakat ragasszuk le kis papírtapaszokkal, hogy folytatódhasson a verseny. Kb. 80 versenyző jutott a mi pályánkra, tehát elég sokat kellett ragasztgatni.
 
A verseny napján ebédet is kaptunk. Minden szervező nagyon rendes volt velünk. Nagyon jó volt az egész hét.
 
alt

Dunaújvárosi SZC

DUNAFERR
Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

H-2400 Dunaújváros, Vasmű tér 3.
+36 25 413 842
+36 25 403 383
titkarsag@dunaferriskola.hu

H-2400 Dunaújváros, Apáczai Csere János u. 13.
+36 25 409 821
+36 25 409 821
tagiskola@dunaferriskola.hu